checkboxes
Az én történetem
Csendben figyelek, közel maradok, mégis hagyom a dolgokat megtörténni. Nem kényszerítek mosolyokat, inkább megteremtem azt a légkört, ahol önfeledt lehet mindenki.

Gyerekkorom óta a kíváncsiság és a kreativitás hajt. Emlékszem, mennyire el tudtam veszni egy-egy fénycsík, mosoly vagy összenézés mögött rejlő történetben. Ma  ugyanazzal a csillogással a szememben emelem a gépet az arcom elé. A portréfotózásban az embert keresem,az őszinte pillanatot, nem a tökéletes pózt.

Rendezvényeken pedig imádom elkapni azt a másodpercet, amikor felszabadultan nevet egy barát, összeér két tekintet, vagy csendben megszületik egy emlék. 

Spontán, vidám és nyitott vagyok; a munkában mégis végletekig maximalista. Hiszem, hogy a kedvesség és a segítőkészség éppolyan fontos eszköz, mint egy jó objektív. Motivál hogy láthatóvá tegyem azt, ami sokszor észrevétlen marad: a valódi érzéseket. A képeim célja nem a hibátlanság, hanem az igazság – a ti igaz történetetek. Szeretem, amikor valaki a fotóimon visszatalál önmagához, és újra átéli, amit ott és akkor érzett.

Bérelhető fotóstúdió Kecskeméten a belvárosban

Stúdió-/természetes világítás és kreatív enteriőrök — óradíjas bérlés fotósoknak és tartalomkészítőknek.
  • Változatos egyedi enteriőr-díszletek és hátterek közel 80 nm-en

  • Professzionális (Godox) stúdiófények és állványok

  • Öltöző/sminksarok kényelmes előkészülethez

  • Kényelmes parkolás, könnyű megközelítés

  • Az aktuális alap bérleti díj 6.000 Ft/ óra (10 alkalmas bérlet: 50.000 Ft/10 óra) – érvényes 2025. okt. 1-től.

  • A karácsonyi fotózások: stúdió alap bérleti díj 8.000 Ft/ óra (10 alkalmas* bérlet: 65.000 Ft/10 óra) – érvényes 2025. szept. 20-tól. 

    Tárgyi adómentesek vagyunk, így szolgáltatásainkra nem kerül plusz ÁFA.

Rendszergazda Centrum Kft
Rendszergazda Centrum KftMányi Imre
Egy igazán jó hangulatú céges fotózáson vagyunk túl, ahol minden figyelem ránk irányult, és profi módon készültek el a portfólióképeink.
Bencsik-Balla Andrea
Bencsik-Balla AndreaBencsik-Balla Andrea
Nagyon imádtuk a közös munkát! 😍🤩❤️ Felejthetetlenné tették a fotózás napját, az első perctől az utolsóig különlegesnek éreztük magunkat.. elképesztő odafigyeléssel.. profizmussal.. nagyon köszönjük a lehetőséget! 🥰❤️🦋🪽
Fábiánné Kiss Katalin
Fábiánné Kiss KatalinKatiságok
Nagyon jó volt Andiékkal dolgozni, hihetetlen profin kezeltek , irányítottak mindent. Csúcsszuper napot töltöttünk velük, elrepült a munka! Köszönünk mindent!❤️🙏
Túri Andikó
Túri AndikóAnikó
Profi képek a profi fotóstól! Csak ajánlani tudom!
Pincés Noémi
Pincés NoémiPincés Noémi
Hiteles, profi, maximalista, időtálló, őszinte, kreatív, minőségi, emberközpontú !
Szappan Mónika
Szappan MónikaMónika
Csodás volt együtt dolgozni velük! Remek csapat, szuper szervezés, minden helyzetre felkészültek! Imádtam minden percét! Köszönöm hogy megélhettem 🥰

Vedd fel velem a kapcsolatot